A világ legrosszabb átigazolásai, amikor karrierek mentek tönkre

Fernando Torres (Liverpool – Chelsea, 50 millió font, 2010)
Ötven millió font egy világ- és Európa-bajnok csatárért – ha így nézzük, akkor is sok az összeg, amit Abramovics kicsengetett Torresért. Ha ehhez hozzátesszük, hogy ezért cserébe eleddig öt darab gólt volt képes szerezni a spanyol, akkor kifejezetten pénzkidobásnak tűnik a dolog. Pedig Torres az Atlético Madridban majd 250 meccsen 91 gólt lőtt, és a Liverpoolban eltöltött három és fél éve alatt összeszorgoskodott 81 találatot – azóta viszont a spanyol válogatott kezdő tizenegyéből is kiszorult. Ez persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg több mint ezer perce nem lőtt gólt klubjában, ráadásul korábban is volt egy 903 perces góltalansági szériája…

Zlatan Ibrahimovic (Internazionale – Barcelona, 65 millió euró, 2009)
A néha kicsit elborult idegzetű svéd klasszisért 2009-ben 65 millió eurót, és Samuel Eto’o játékjogát sem sajnálta a Barcelona. Sokakat váratlanul ért a csatár átigazolása, és akik kételkedtek a transzeferben, azok nem is lepődtek meg, amikor egy szezon után a svéd óriás továbbállt. Pedig nem futott rossz szezont a katalánoknál, 43 meccsen 21 gólja mellé kiosztott 13 gólpasszt is, ám Guardiolával nagyon nem találta a közös hangot. Előbb kölcsönben focizott a Milannál, majd az olaszok meg is vették – 24 millió euróért…

Robinho (Real Madrid – Manchester City, 42.5 millió euró, 2008)
Heti 160 ezer fontos fizetéssel csábította magához a Manchester City a brazilt, aki így a kékek első igazán nagynevű igazolása volt az arabok térnyerése után. Hogy mindez mekkora bukásnak bizonyult, arra a legjobb példa az, hogy Robinhot másfél évvel később kölcsönadták a Santosnak, majd az első adandó alkalommal, 2010 nyarán továbbpasszolták az AC Milannak – 18 millió euróért… A Cityben 53 meccs alatt 16 gólig jutott.

Andrij Sevcsenko (AC Milan – Chelsea, 43 millió euró, 2006)
Hogy az ukrán gólgyáros minek igazolt Londoba, azt nagy valószínűséggel ő sem tudná így utólag megmondani, bár erős a gyanúnk, hogy Roman Abramovics szerződéstervezetében a „fizetés” részlegében nem elhanyagolható összeg szerepelt… Sevcsenko a Milanban 296 meccsen 175 gólt rúgott, a Chelseaben kettő idény alatt huszonkettőig jutott, ám egyáltalán nem élvezte Mourinho bizalmát, aki igazán igényt sem tartott rá már leigazolásakor sem. A 2008-2009-es évadot már a Milanban töltötte kölcsönben, hogy aztán visszaigazoljon nevelőegyesületébe, a Dinamo Kijevbe – ingyen.

Kaká (Milan – Real Madrid, 70 millió euró, 2009)
Hiába a 2007-es Aranylabda, a BL-győzelem, a remek milánói évek, a brazil irányító a Real Madridban eleddig meg sem közelítette Olaszrországban látott énjét. A piros-feketék még 2003-ban vették meg 8.5 millió euróért a mélyen vallásos középpályást a Sau Paulotól, ám a „királyiaknál” egyelőre közel sem szolgálta meg hatalmas vételárát. Volt hogy edzője nem számolt vele, de sérüléssel is küszködött – talán a 2011-es ősz volt az első vállalható időszaka Kakának.

Juan Sebastian Verón (Lazio – Manchester United, 28.1 millió font, 2001)
Sir Alex Ferguson ballépéseinek egyike az argentin középpályás leigazolása volt. Verón 2001-ben a legdrágább brit labdarúgónak számított, ám a Unitednél töltött két szezon alatt egy vagy két meccs kivételével gyakorlatilag semmit nem mutatott tehetségéből. Fergie szerencséjére Abramovics épp 2003 júniusában vette át a hatalmat a Stamford Bridge-en, és nagyjából első igazolásaként nem sajnált Verónra eltékozolni 15 millió fontot. A londoniaknál 16 meccsen lépett pályára, mielőtt kölcsönadták az Internek, ahonnan két év vegetálás után hazatért Argentinába – az Estudiantesből pedig újra válogatott lett.

Denilson (Sao Paulo – Real Betis, 30 millió euró, 1998)
Ez az összeg 1998-ban óriásinak számított, nem is értjük, mi került a brazilon ennyibe. Hiába játszott 186 meccset a sevillaiaknál, nem volt több, mint egy középszerű játékos – de legalább időben sokáig (hét évig) szolgálta a Betist.

Emmanuel Adebayor (Arsenal – Manchester City, 25 millió font, 2009)
A „kékek” eszetlen költekezésének egy újabb állomása. Az Arsenalba mindössze 7 millió fontért érkező, és ott remekül focizó, Thierry Henryt jól pótló Adebayor 2009 nyarán engedett a pénz csábításának, és átment Manchesterbe. Bár első idénye jól sikerült, második szezonjában már csak a padot koptatta, így pont kapóra jött a Real Madrid ajánlata. A jelenleg futó bajnokságban is inkább kölcsönadatta magát, jelenleg a Tottenhamben rúgja a labdát és a gólokat.

Alberto Aquilani (AS Roma – Liverpool, 20 millió font, 2009)
Húsz millió font, huszonnyolc lejátszott tétmeccsért – a Liverpool nem élete üzletét kötötte Aquilanival. A középpályás egyáltalán nem tudott beilleszkedni Angliában, nem csoda, hogy visszamenekült Olaszországba – előbb a Juventusnál volt, most pedig a Milannál szerepel kölcsönben.

Andy Carroll (Newcastle – Liverpool, 30 millió font, 2010)
A vörösöknél úgy érezték, azonnal el kell költeniük a Torresért kapott tetemes pénzt, véletlenül sem szabad tartogatni, melengetni, és esetleg okosan vásárolni belőle – gyorsan el is szórták a hatvan százalékát Carrollra. A csatár azóta igazi "klasszis"-hoz méltóan játszik, jól jelzi ezt 37 meccsen szerzett hét gólja. Összehasonlításképpen a 22.8 millió fontért megvett Luis Suárez 35 meccsen 12 gólt jegyzett…

Adrian Mutu (Parma – Chelsea, 22.5 millió euró, 2003)
Nagy reményekkel igazolta le Mutut Abramovics, ám a román egy szezon után kokainnal megbukott egy drogteszten, klubja pedig azonnal kirúgta. A csatárt nyolc hónapra elmeszelték, később a Juventusban tért vissza, majd 8 millió euróért igazolt a Fiorentinába, ahol másodszor is kiteljesedett karrierje.

Dmitro Csigrinszkij (Sahtar Donyeck – Barcelona, 25 millió euró, 2009)
Nagy fogásnak tűnt, nagy mellényúlás lett belőle – hiába játszott a BL-ben remekül épp a Barcelona ellen kétszer is az ukrán középhátvéd, egy szezonnal később a katalánoknál mindössze 14 meccset kapott, és akkor sem brillírozott. A katalánok tíz milliós veszteséggel azonnal vissza is adták a Sahtarnak.

Alexander Hleb (Stuttgart – Arsenal – Barcelona, 15 millió euró, 2005, 2008)
Hiába kapott nyolcvankilenc meccset a bizonyításra, sose váltotta be a hozzá fűzött reményeket a fehérorosz szélső. Az Arsenal egyetlen szerencséje, hogy anyagilag szinte semmit nem bukott az üzleten, hiszen 2008-ban a Barcelona ezt a 15 milliót kifizette a londoniaknak Hlebért. A katalánoknál 19 meccs, majd folyamatos kölcsönadás jutott neki, végül most januárban felbontották a szerződését.

Ricardo Quaresma (Porto – Internazionale, 18.6 millió euró, 2008)
A portugál szélső ékes bizonyítéka annak, hogy egy lábbal mennyire nem lehet megélni a focipályákon. Hiába van remek bal lába Quaresmának, a jobb oldalit gyakorlatilag egész életében csak támaszkodásra használta. A Portoban ez még elég volt, előtte a Barcában és utána az Interben viszont nem – utóbbi csapatban két szezon alatt 24 meccs és egy gól volt a teljesítménye. 2010-ben a Besiktas 7.3 millió eurórt igazolta le.

Owen Hargreaves (Bayern München – Manchester United, 17 millió font, 2007)
Ferguson évekig üldözte a Bayernt Hargreavesért, míg végül 2007 nyarán végre sikerült megszereznie a válogatott középpályást. A 2007-2008-as szezonban alapember is volt a Unitedben, ám a krónikus térdsérülései miatt a következő három szezonban összesen öt (!) darab meccsen volt képes pályára lépni – 2010 novemberében például, amikor 777 nap után először lépett pályára tétmeccsen, hat perc alatt ismét megsérült. A United nem hosszabbította meg 2011-ben lejárt szerződését, ő pedig aláírt a városi rivális Cityhez, ahol eddig négy találkozó jutott neki.

Gaizka Mendieta (Valencia – Lazio, 48 millió euró, 2001)
Talán minden idők egyik legérthetetlenebb átigazolása. Az még hagyján, hogy Mendieta két vesztes BL-döntő után váltani akart, de hogy a Lazio miért fizetett ki érte egy szakajtónyi pénzt, az nagyon jó kérdés – ezek alapján nem tartjuk meglepőnek, hogy a római kékek hamarosan csődbe mentek…

Huszti Szabolcs (Hannover – Zenit Szentpétervár, 2.5 millió euró, 2009)
A magyar szélső esete érdekes, mert vele nem a klub járt rosszul, hanem maga a játékos. Huszti a Hannoverben alapember volt, és nagy reményekkel érkezett a távozó Arsavin helyére Oroszországba. Három év alatt 59 tétmeccsen lépett pályára, ám ezeknek csak a töredékén volt kezdő, és még kevesebbet játszott végig. Nem mondanánk, hogy ez volt a legszerencsésebb klubváltás a történelemben…